Hat hónaposan

Beszédfejlődés

Gagyogásában ilyenkor már csak azok a hangok maradnak, melyek az adott nyelvhez szükségesek. A játszadozást is gagyogással kíséri és próbálja utánoznia környezete beszédének hangsúlyát is.

A baba még nem érti a folyamatos beszédet, de egyes szavakat (pl. apa, anya) már össze tud kapcsolni a hozzájuk tartozó képpel. Már ismételgethet bizonyos szótagokat, pl. „mama, baba, papa”, stb. Ez még nem jelenti azt, hogy kimondta az első szót, de hasznos, ha ilyenkor megerősítjük őt: „Igen, itt van mama”. Ezzel is segíthetjük, hogy megértse az őt körülvevő személyek, tárgyak neveit. Ilyen idős korban a baba sokat gügyög akkor is, ha egyedül játszik. Szívesen kommunikál az emberekkel a maga módján.

Mozgásfejlődés normális, ha…

– megtámaszkodva már tud ülni

– hátán fekve fel tudja emelni a fejét

– föl tud húzódzkodni, ha megfogjuk a kezeit

– kemény felületen felállítva megtartja a súlyát és rugózik

– fejtartás és felhúzódzkodási reakció hiányzik

– hasáról a hátára átfordul

Kóros

– hiányzik az alkartámasz

– nem nyúl a tárgyak után

– nem fog két kézzel

– nem fordul hasra, hátra

– megtámasztva, ülve nem tartja magát